A termék a kosárba került.
Új jelszó kérése

miert-erdemes

Ne maradj le!

Miért maradsz le!

Fizetési megoldások
TOP termékek
Facebook
Partnereink

DPD futár

RunCard

Csatlakozz, nálunk 15% kedvezményre jogosít!

Tanúsítvány
Hírlevél
Összehasonlítás
Tanúsítvány
SSL Certificate
Szavazás
Látogatók
0
3
5
9
7
2
9

A VO2 max jelentése

 

Energia és testgyakorlás

Hogyan tárolja a szervezet az energiát?

Táplálékaink elsősorban szénhidrát- és zsírtartalmuk útján biztosítanak számunkra energiát. A zsírt a szervezet addig tárolja, amíg annak felhasználása iránt szükség nem mutatkozik. A szénhidrátok ­ akár cukrok, akár keményítővegyületek ­ a szervezetben lebontódnak, és glikogén, azaz számos egymással kapcsolt cukormolekula formájában tárolódnak. A glikogén egy részét a máj tárolja, s innen a vércukorszint "feltöltéséhez" használódik fel az agy számára nélkülözhetetlen glükóz-ellátás szinten tartása érdekében, míg a fennmaradó nagyobbik részét maguk az izmok tárolják.

A glikogénnel együtt víz is tárolódik, mégpedig minden egyes gramm glikogénre számítva 3 gramm víz. A csupán egy vagy két edzési menet után észlelt testsúlyveszteség az elégetett "tüzelőanyag" és a tárolt víz verejtékezés útján történt vesztéséből ered. A zsírt a zsírszövetek és az izomsejtek tárolják. A zsírszövet sejtjei egyszerű tároló tartályként működnek, amely a fokozott zsírfelvétel kapcsán kitágul, koplaláskor viszont összehúzódik. A zsírmolekulák lebontásakor zsírsavak és glicerin szabadulnak fel, amelyeket azután a vér szállít az izmokba, ahol felhasználódnak.

Az átlagos vékony testalkatú felnőtt férfi szervezete mintegy 15 százalék zsírt, a hasonló testalkatú felnőtt nőé pedig mintegy 25 százalék zsírt tartalmaz. A hosszútávfutás élvonalát képviselő sportolók testében ennél is jóval kevesebb a zsírtartalom, de még ez is elegendő arra, hogy izmaikat több napon át ellássa az alacsony intenzitású testgyakorlás céljára szükséges tüzelőanyaggal.

Hogyan használja fel a szervezet ezt az energiát?

Futás közben szervezetünk a futás sebességével egyenes arányban használ el energiát. Ha ez az energia nem pótlódik éppen olyan gyorsan, mint ahogy felhasználódik, izmaink nem képesek munkájukat az eddigi ütemben folytatni, ezért vagy futásunk lassítására, vagy éppenséggel leállásra kényszerülünk.

A testgyakorlás során munkát végző izmok az általuk tárolt energiát kinetikai (mozgási) energiává és hővé alakítják át. Ez a folyamat leginkább egy égéssel üzemeltetett gép működésére emlékeztet, melynek során a kémiai energia (a tüzelőanyag) mechanikai energiává alakul át.

Energia akkor termelődik, amikor a parányi erőművekként működő izomsejtek oxigén jelenlétében szénhidrátokat és zsírokat elégetve az adenozin-trifoszfát ATP néven ismert biokémiai terméket hozzák létre. Az ATP az az anyag, amely az izommunka néven ismert tevékenységet ténylegesen elvégzi. E folyamatot aerob anyagcserének (aerob metabolizmusnak) nevezik, mivel oxigént igényel. ATP oxigén hiányában is termelődhet, de ez esetben kizárólag szénhidrátból, zsír felhasználása nélkül jön létre. Ezt a folyamatot nevezik anaerob anyagcserének (anaerob metabolizmusnak). Azt, hogy a szervezet a két eltérő energiatermelő folyamat melyikét választja, többféle és igen változó tényező befolyásolja.


A tüzelőanyag kiválasztását befolyásoló tényezők

Az egyik tényező a testgyakorlás intenzitása. Ez, s következésképpen az energiaszükséglet a legtöbb sportágban változó mértékű. Például a labdarúgás és a tenisz során a nagy intenzitású testi erőfeszítés rövid szakaszai pihenési vagy csekélyebb intenzitású mozgási szakaszokkal váltakoznak. Még az olyan sportágakban is, mint a futás vagy a kerékpározás, változhat az energiaszükséglet a mozgás és (vagy) a széliránnyal összefüggő közegellenállás mértéke, valamint a pálya topográfiai viszonyai szerint. Az ennek megfelelően változó energiaszükséglet szerint változik a szervezet különböző tüzelőanyag forrásainak felhasználása is.

Igen jelentős egyéni különbségek tapasztalhatók továbbá az egyes sportolók testi erőkifejtésre való képessége s az ezzel kapcsolatos anyagcsereválaszai között; a tüzelőanyag felhasználásának módját ez a körülmény is befolyásolja.

A tüzelőanyag kiválasztását a munkában résztvevő izmok is meghatározzák. Némelyik izom aerob körülmények között (oxigén jelenlétében) működik, azaz zsírt vagy szénhidrátot egyaránt felhasznál tüzelőanyagként, míg más izmok főleg anaerob körülmények között (oxigén közreműködése nélkül) fejtik ki tevékenységüket, amikor is kizárólag szénhidrátot tudnak elégetni. E sajátságok az edzés segítségével megváltoztathatók, mivel az edzés képessé teszi az izmokat arra, hogy a vérből több oxigént vegyenek fel, s ennek folytán nagyobb mennyiségben hozzanak létre aerob energiát.

Mi a VO2 max ?

Az oxigén ilyen értelmű hasznosítása a szervezetben kulcsfontosságú tényezője a tüzelőanyag- felhasználás irányíthatóságának és a sportteljesítmény hatékonyságának. Hogy jobban megérthessék ezt az összefüggést, a továbbiakban értelmezzük azt a fogalmat, amit a sport szakemberei "VO2 max" jelöléssel illetnek.

Minél erőteljesebb testgyakorlást végzünk, annál többet lélegzünk oxigénfelvételünk érdekében, mivel az egyre több aerob körülmények között termelt energiához juttat bennünket. Oxigénfelvevő képességünk azonban korlátozott, s egyénileg mindenkinek megvan a maga "maximális oxigénfelvételi szintje", azaz VO2 max értéke.

A sportolók tudományos kutatói a VO2 max értéket fontos viszonyítási pontnak tekintik. Például egy futó tényleges oxigénfelvétele kifejezhető e sportoló egyéni VO2 max szintjének százalékos arányában. Ez adja "% VO2 max" értéket, ami tükrözi, hogy milyen mértékben érzékeli a futó a teljesítményéből eredő megterhelést, azaz mennyire közelíti meg ezzel egyéni teljesítőképességének határát.

Két sportoló aki azonos sebességgel fut, s ehhez azonos mennyiségű oxigént használ fel, különbözőképpen érzékelheti az ebből eredő fizikai megterhelést, ami minden esetben a kettő közül a magasabb egyéni % VO2 max szinttel rendelkező sportoló számára lesz nagyobb.
A % VO2 max érték egyénileg, azaz viszonylagosan jellemzi a testi erőfeszítés mértékét. Nem tévesztendő tehát össze azokkal az adatokkal, amelyek a sebességet, vagy a megtett távolságot rögzítik. A testgyakorlás viszonylagos intenzitásának leírása, azaz számszerű jellemzésének módszere arra szolgál, hogy felismerhessük a teljesítmény azon szakaszának egy részét, amelyekben a szervezet megváltoztatja energiatermelési módszerét.

Az ülő életmódot folytató embertől (A) 100 % VO2 max ráfordítást igénylő futási sebességet a távfutó (B) esetleg maga maximális oxigénfelvételi szintjének kevesebb mint felével (< 50% VO2 max) is teljesíteni tudja. Míg "A" a szóban forgó futás során igen hamar kifárad, "B" kényelmesen teljesíti azt, s még több órán át képes tovább futni az adott sebességgel.

A tüzelôanyag - források váltása

Csekély testi erőfeszítés - alacsony intenzitású testmozgás vagy testgyakorlás - során a szervezet aerob körülmények között működik. A VO2 max 50 százaléknál alacsonyabb szintje mellett a zsír képezi a fő tüzelőanyagot, amennyiben a teljes energiatermelésnek több mint a felét szolgálja.

Más szóval, a zsír formájában tárolt energia nem szabadítható fel elég gyorsan ahhoz, hogy egyéni szinten mintegy 50 % VO2 max értéket meghaladó teljesítményt lehetővé tegyen. A mintegy 60-65 % VO2 max szintű teljesítményhez a zsír és a szénhidrát nagyjából egyenlő mértékben biztosítja az energia forrását. Az ennél magasabb szinten folyó testgyakorlás, ill. edzés fő tüzelőanyaga már a szénhidrát, aminek a teljesítmény biztosításához maximális felhasználhatósággal rendelkezésre kell állnia. Amikor a futó fokozza futásának sebességét, vagy lassítás nélkül fut fel egy meredek domboldalon, az ehhez szükséges többlet energiát esetleg nem tudja már teljes mértékben aerob anyagcsere útján biztosítani. A többlet energia ez esetben anaerob körülmények között jön létre, azaz a szénhidrátok külön oxigént nem igénylő gyorsabb bontása útján. Az igen rövid tartamú intenzív testi erőfeszítés, például a 100 méteres sprint kapcsán csaknem a teljes energiaszükséglet anaerob folyamatokból fedeződik. Az anaerob anyagcsere folyamatokban a szénhidrátok igen gyorsan felhasználódnak, s tejsav is termelődik. A tejsav akadályozza az izmok hatékony munkáját, s ez egyik oka a fáradtságnak. Az anaerob rendszer tehát csupán rövid időtartamra biztosít hatékonyan energiát.

A tüzelőanyagforrások a testi erőkifejtés fokozásával változnak. A VO2 max növekedésével több energia használódik fel és több szénhidrátra van szükség. Az edzés hosszabban tartó és keményebb testgyakorlásra teszi képessé a sportolókat. A jól edzett hosszútávfutó jó ütemet tud fenntartani anélkül, hogy 50 vagy 60 százalékos VO2 max szintjét túllépné. Így a zsírtartalékokat hosszabb időn át, a glikogéntartalékokat pedig gazdaságosabban tudja felhasználni. A tüzelőanyag felhasználás további tényezője a testgyakorlás időtartama. Ennek előrehaladtával a működő izmok glikogéntartalékai lecsökkennek. Ekkor az energiatermelés a zsírsavakra támaszkodik, s noha a futó továbbra is halad, futásának sebességét kénytelen csökkenteni.

A szervezet a vércukorból is képes némi energia ellátmányhoz jutni. A vércukorból nyert energia aránya az erőkifejtés (edzés) vége felé emelkedő tendenciát mutat. A tüzelőanyagok forrásai adott időtartam után változnak. Fenti példánkban a testgyakorlás intenzitása 50 % VO2 max szintű volt. A sportolók maguk is észlelik, hogy a 2-3 órán át 60-80 % VO2 max szintet folytatott folyamatos testgyakorlás után, ill. a játék- vagy sporttevékenység keretében tanúsított hirtelen intenzív erőkifejtéseket ("bedobásokat") követően izmaik glikogéntartalékai lecsökkennek.

 

Webáruház készítés