Sport táplálékkiegészítők
Gyors Keresés
Látogatók
Boronkay Péter Paratriathlon Világbajnok 2009
Edzőtábor Frejus, Franciaország
Edzőm Balla Péter javaslatára úgy gondoltam, hogy idén részt veszek életem első triatlonos edzőtáborában, melyet Kuttor Csaba és Polonyi Balázs szervezett. A színhely nem más, mint a mediterrán Franciaország, Cote d’Azur tartománya, azon belül is Saint Raphael-Frejus. Az utazás autóval történt, nem volt kevés az a kb. 16 óra, de a kisbuszban jó volt a hangulat és elrepült az idő, a végén azért már picit nyűgösek voltunk természetesen. A szállás apartman rendszerű, 2-4 ágyas szobákkal. Klubtársammal, Görbe Tamással kerültem egy szobába, aki idénre tervezi első hosszú távú triatlonját. Az érkezés után másnap kaptunk egy kis kedvezményt, nem volt muszáj mennünk úszni, így én ezt kihasználva jól kipihentem a hosszú út fáradalmait.

12-kor indultunk az első bringaedzésre, nagyon szép időnk volt, és ez így maradt az első hét végéig. Mindenesetre egy jó kezdéssel indítottuk a hetet, majd a bringa után egy könnyed futás következett a közeli Base Nature-n, ami a helyi sportközpontnak felel meg, és egy volt reptér helyén áll. A további napok is hasonlóképpen alakultak, az edzéseken leginkább a kerékpáron volt a hangsúly.

A tréningek folyamán remek volt a hangulat, mindig összeálltak a körülbelül azonos edzettségi szinten álló versenyzők, ez természetesen sportáganként változott. Jómagam a kerékpározások során a „van mit fejlődni” sorral mentem, ahol az ifjú titánokról próbáltam nem leszakadni, ahhoz képest, hogy egy karral keróztam a „hullámvasúton”, szépen megálltam a helyem. Az edzések közti időt általában pihenéssel töltöttük, rengeteg filmezés, napozás, és újabb pihenés, azaz „döglés” :) következett. A fiatalabbak kisebb kártya és társasjáték párharcokat vívtak. Ahogy teltek a napok egyre fáradtabb voltam, a 2. héten már nem túl lelkesen indultam az edzésekre, az idő is kissé elromlani látszott, de azért bíztattuk egymást, így nem is tűnik olyan vészesnek egy-egy 3órás bringa majd egy futás kombója. Az X-iont csapat jóvoltából, amolyan tesztelési jelleggel vittem egy adagot az alábbi termékekből:
Pyruvate teljesítményfokozó: Én csak úgy nevezem, hogy akkumulátor folyadék, hiszen engem teljesen feltöltött. Minden edzés előtt fogyasztottam belőle, a bringa- futás kombináló edzések során az izo itallal keverve vittem magammal a bringára is, és egész jól ment utána a futás, mintha pihentem volna a két mozgásforma között. Az előírt napi adag alapján egy flakon kb. 9 napra elegendő, én ezt a 12 napra osztottam szét.
Speed izotóniás ital koncentrátum: Napközben, edzések között és a kerékpározás során is fogyasztottam. Minden megvan benne, amire egy sportolónak szüksége lehet edzés, vagy akár verseny közben. A kiszerelése nagyon jó, kisebb mint más forgalmazók izotóniás italporai, a mérő kupakkal jól be lehet osztani a koncentrátumot.
Chondromax ízület védő: Aki betonon fut, annak mindenképp ajánlom, valamint azoknak, akik a tablettás ízület védőket annyira nem kedvelik. Fontos a termék kúra- szerű fogyasztása. Én az edzőtáborban napi 40ml-t használtam, így pont elég volt a két hetes terhelésre.
X6 komplex regeneráló: Korábban sosem használtam ún. „Recovery” terméket, így ez is az újdonság erejével hatott. Az első héten teljesen éreztem a hatását, nem voltam annyira fáradt az edzések között, mint szoktam. A második hétre már kicsit nyűgösebb voltam, kicsit soknak éreztem a korábbi megszokott edzés mennyiségéhez a terhelést, de ha nem fogyasztottam volna regenerálót, lehet a „döglés” fázisában agonizáltam volna a szálláson edzés helyett :-).
![]()
Megérkeztem, Ausztrália nagyon klassz, sajnos csak 8 napot voltam, és csak másfél napom maradt szétnézni.
Reggel 6.45-kor volt a rajtom, emiatt már 3.45-kor keltem, hogy tudjak reggelizni. Az úszásom jól sikerült, a bringán kb. 15 km-ig nem tudtam, hanyadik helyen állok, csak akkor szembesültem vele, hogy a kategóriámban én vezetek!”
Maga a verseny nagyon jól szervezett volt, az eredményhírdetés és a záróbuli is jól sikerült.
Hihetetlen érzés volt a dobogó legfelső fokán állni úgy, hogy közel 5000 ember állva tapsol neked. Sajnos a para és az Age Group versenyzőknél himnusz nincsen, de remélem, hogy ha esetleg sikerül jövőre megvédeni a VB címet Budapesten, akkor játszák majd nekem a magyar himnuszt valamilyen formában.




























